Hubay Jenő

thomas.jpg

Hubay Jenő (született: Huber Jenő, Pest, 1858. szeptember 15. – Budapest, 1937. március 12.), hegedűművész, magyar zeneszerző és pedagógus. 1921-ben az MTA tiszteleti tagjává választották.

A 19. század utolsó negyedében a világ hegedűművészetének élvonalába tartozott: a hetvenes évek végétől kezdve évtizedeken át sorozatosan aratta sikereit Európa-szerte. Jelentős elismerést vívott ki kamaramuzsikusként is. Előbb brüsszeli, majd budapesti vonósnégyesével és szonáta-partnereivel a legmagasabb igényű muzsikálásnak igyekezett híveket szerezni. Zenepedagógusként is kiváló eredményeket ért el. Hubay 23 éves korában került az előkelő Brüsszeli Konzervatórium hegedűtanszakának élére, és négy év alatt kitűnő muzsikusok egész sora került ki osztályából, köztük Bram Eldering.

Ezt követően visszatért Magyarországra, ahol a Zeneakadémia hegedűtanszakát vezette. A Hubay-iskolából olyan híres művészek sora került ki, mint Geyer Stefi, Vecsey Ferenc, Szigeti József. 1919-től 1934-ig a Zeneakadémia igazgatója volt. A 19. század végétől népszerűek voltak hegedűművei és magyar, francia, valamint német dalai. Később érdeklődése egyre inkább a nagyobb szabású, szimfonikus és színpadi műfajok felé fordult: A cremonai hegedűs és az Anna Karenina című operáival maradandót alkotott.


Leghíresebb tanítványai:

  1. Adorján Jenő
  2. Arányi Jelly
  3. Gertler Endre
  4. Geyer Stefi
  5. Ormándy Jenő
  6. Szigeti József

Született:Elhunyt:Foglalkozásai:
1858. szeptember 15.1937. március 12. (79 évesen)hegedűművész, magyar zeneszerző és pedagógus

Ha többet szeretne tudni...